Tájékoztató a biológia alapszakról és a szakirányokról
A Bolognai Nyilatkozat elveinek megfelelően a felsőfokú biológiaoktatásban az egymás mellett folyó négyéves főiskolai és ötéves egyetemi képzés helyett, egy egymásra épülő hároméves BSc (alap) és egy kétéves MSc (mester) képzés került bevezetésre a Szegedi Tudományegyetemen.
A biológia BSc képzés hat féléves, amelynek során összesen 180 kreditet kell teljesíteni. Az oktatásban általános természettudományi és társadalomtudományi ismereteket, ill. biológiai alap-, törzs- és differenciált szakmai ismereteket sajátítanak el. A képzést - szakdolgozat készítés és sikeres záróvizsga után - alapszintű diplomával fejezik be. Az alapfokozat megszerzéséhez államilag elismert, legalább középfokú C típusú nyelvvizsga is szükséges.
Az alapdiploma megszerzése után a hallgatók
a) vagy továbbtanulnak a biológus MSc keretein belül (4 félév /120 kredit), ahol tudományos igényű ismereteket szereznek a biológia és alkalmazásai területén, majd sikeres államvizsga után biológus vagy tanári (biológia-bármilyen más szak) oklevelet kapnak.
b) vagy a BSc elvégzése után felsőfokú szakképzettséget szerezhetnek (laboratóriumi operátor, farmakológiai szakasszisztens, stb.), mely végzettséggel a munkaerőpiacon elhelyezkedhetnek.
A mesterszak elvégzése után a legjobb hallgatók doktori képzésben (PhD) vehetnek részt. Ez újabb 6 féléves, 180 kredites továbbtanulási lehetőséget biztosít azok számára, akik a biológia szűkebb területein kutatói ambícióval rendelkeznek.
A BSc képzés célja olyan biológusok képzése, akik természettudományos alapismereteik birtokában képesek a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzésére és az új biológiai ismeretek megszerzésére. Ismerik tudományterületükön a legfontosabb kutatási módszereket, gyakorlati és elméleti tudásuk alapján alkalmasak terepi és laboratóriumi feladatok elvégzésére, kísérletek tervezésére, kivitelezésére. A legjobbak képesek lesznek a képzés második ciklusban (MSc) történő folytatásához is, a kellő mélységgel elsajátított elméleti ismeretek birtokában.
A hallgatók az alapképzés során biológiai, természettudományi és társadalomtudományi ismereteket sajátítanak el (A BSc képzés törzsanyaga), továbbá különböző szakirányok anyagából választhatnak. A szakirányok egy szűkebb, speciális érdeklődési körnek megfelelő un. differenciált tárgyakat tartalmaznak (Szakirányok, differenciált szakmai ismeretek).
A BSc képzés törzsanyaga
általános társadalom- és természettudományi alapismeretek: menedzsment, európai uniós alapismeretek; matematika, informatika, kémia, fizika, földtudomány, biológia szakmai alapozó ismeretek: biokémia, sejtbiológia, növényszervezettan, növényrendszertan, állatszervezettan, állatrendszertan; szakmai törzsanyag: összehasonlító élettan, növényélettan, humánbiológia, genetika, mikrobiológia, molekuláris biológia és biotechnológia, ökológia és biogeográfia, evolúcióbiológia, etológia, természet- és környezetvédelem;
A Biológia BSc félévekre bontott mintatanterve kreditpontokkal, vizsgákkal Biológia BSc_N (BIO-B_N)
TÁRGY
KÓD
óra
óra
óra
kredit
ea.
gy.
lab.
kr.
K, GY
1. Félév
Matematikai praktikum
MBNX172b
0
2
0
2
GY
Kémia alapjai biológusoknak
KBN701
2
0
0
2
K
Földtudományi alapok TTK-soknak
GBN701E
2
0
0
2
K
Fizika alapjai biológusoknak
FBN107E
2
0
0
2
K
Környezetvédelmi és minőségügyi alapismeretek
GBN417E
2
0
0
2
K
Biológia alapjai
BBN001E
2
0
0
3
K
Biológia alapjai gyakorlat
BBN001L
0
0
2
1
GY
Informatikai alapismeretek
IBN001G
0
2
0
2
GY
Természettudományos kötelezően választandó 1
2
0
0
2
K
Állatszervezettan ea. 1., gy. 1.
BBN031E, BBN031G
2
0
2
4
K, GY
Sejtbiológia ea. 1.
BBN037E
2
0
0
2
K
Növényszervezettan ea., gy
BBN056E, BBN056L
2
0
2
4
K,GY
Szabadon választható
2
0
0
2
M3
Összesen: K 9, GY5, M3:1
20
4
6
30
2. Félév
Gazdasági és EU alapismeretek
GKBN02
2
0
0
2
K
Állatszervezettan ea. 2.
BBN032E
2
0
0
2
K
Sejtbiológia ea. 2.
BBN038E
2
0
0
2
K
Növényrendszertan ea. 1.
BBN054E
2
0
0
2
K
Biokémia ea. 1.
BBN051E
2
0
0
2
K
Ökológia ea. 1
BBN027E
4
0
0
4
K
Biogeográfia
BBN023E
2
0
0
2
K
Természetvédelem
BBN026E
2
0
0
2
K
Természettudományos kötelezően választandó 2
2
0
0
2
K
Növényismeret terepgyakorlat
BMN527T
0
1 hét
0
1
GY
Szabadon választható
SZV
8
0
0
8
M3: 4
Összesen: K 9, M3:4, GY1
28
0
0
29
3. Félév
Állatrendszertan ea. 1.
BBN021E
2
0
0
2
K
Növényrendszertan ea. 2. , gy. 1
BBN055E, BBN055L
2
0
2
4
K, Gy
Biokémia ea. 2. gy. 1.
BBN052E, BBN052L
2
0
2
4
K, GY
Összehasonlító élettan ea. 1.
BBN035E
2
0
0
2
K
Humánbiológia
BMN526E, BMN526G
2
2
0
4
K, GY
Növényélettan ea. 1., gy. 1.
BBN041E, BBN041L
2
0
2
4
K, GY
Ökológia 2
BBN028E
2
0
0
2
K
Környezetvédelem
BBN025E
2
0
0
2
K
Differenciált szakmai anyag*
0
0
4
5
GY
Összesen: K 8, GY5
16
2
10
29
4. Félév
Állatrendszertan ea. 2. , gy. 1.
BBN022E, BBN022L
2
0
2
4
K, GY
Összehasonlító élettan ea. 2., gy. 1
BBN036E, BBN036L
2
0
2
4
K, GY
Növényélettan ea. 2.
BBN042E
2
0
0
2
K
Genetika ea.
BBN071E
4
0
0
5
K
Mikrobiológia ea.
BBN081E
4
0
0
5
K
Molekuláris biológia ea. 1
BBN091E
2
0
0
2
K
Biotechnológia ea. 1.
BBN061E
2
0
0
2
K
Differenciált szakmai anyag*
2
3
0
5
K, GY
Állatismeret terepgyakorlat
BMN521T
0
1 hét
0
1
GY
Összesen: K 8, GY 4
20
3
4
30
5. Félév
Molekuláris biológia ea. 2.
BBN092E
2
0
0
3
K
Biotechnológia ea. 2.
BBN062E
2
0
0
3
K
Differenciált szakmai anyag*
17
0
10
25
6K, 3GY
Összesen: K 8, GY3
21
0
10
31
6. Félév
Menedzsment alapismeretek
GKBN01E
2
0
0
2
K
Populációgenetika és az evolúció alapjai
BBN029E
2
0
0
2
K
Etológia
BBN024E
2
0
0
2
K
Differenciált szakmai anyag*
0
2
11
15
4GY
Szakdolgozat
BBN099G
0
10
0
10
GY
Összesen: K 3, GY5
6
12
11
31
Jelmagyarázat: K: kollokvium; GY: gyakorlati jegy; M3: három fokozattal értékelt évközi számonkérés Differenciált szakmai anyag*: a szakirányok tárgyai
A Kötelezően választandó természettudományos tárgyak közül összesen 4 kredit értéket kötelező teljesíteni az alábbi táblázat kínálatából:
TÁRGY
KÓD
ea.
gy.
lab.
kr.
Bevezetés a biomatematikába
MBNX121E, MBNX121G
2
2
0
3+2
K, GY
Biológiai analitikai kémia
KBN910E
2
0
0
3
K
Fizikai kémia biológia szakosoknak
KBN703, KBN704
2
0
2
2+3
K, Gy
A szerves kémia alapjai
KBN705E, KBN706L
3
0
3
3+3
K, Gy
Radiokémia biológusoknak
KBN707, KBN708
2
0
2
2+2
K, Gy
Összesen választandó 4 kredit
Szakirányok, differenciált szakmai ismeretek
A Biológia BSc-ben a szakirány választás kötelező! A szakirányra jelentkezés az ETR-ben történik, melynek időpontja a második félév közepe (a pontos dátumot a kari naptár minden évben feltünteti). Szakirányos tárgyakat csak a 3. félévtől lehet felvenni! A szakirány szakmai anyagát az un. differenciált szakmai ismeretek képezik.
A következő szakirányok közül lehet választani:
I. sejt- és molekuláris biológus szakirány II. szupraindividuális biológus szakirány, III. tanári felkészítő szakirány: a második szak szakterületi ismeretei, továbbá pedagógia, pszichológia.
I. Sejt- és molekuláris biológus szakirány Sejt- és molekuláris biológus_S_N (BSM-S_N)
A sejt- és molekuláris biológus szakirányban az életfolyamatok molekuláris szintű értelmezésére, megismerésére fektettük a hangsúlyt. A szakirányon belül még további specializációra van lehetőség az un. modulokban.
A következő modulok közül lehet választani:
1. NEUROBIOLÓGIA MODUL 2. MOLEKULÁRIS BIOLÓGIA MODUL 3. NÖVÉNYBIOLÓGIA MODUL A különböző modulok tantárgyait, kredit értékeit és a kurzus felvétel ajánlott félévét az alábbi táblázat tartalmazza:
Sejt- és Molekuláris biológus szakirány: 50 kredit
Szakirányfelelős: Prof. Dr. Kovács Kornél egyetemi tanár
Sejt- és molekuláris biológus szakirány
TÁRGY
Kód
ea
gy
lab
kr
Ajánlott félév
NEUROBIOLÓGIA MODUL
Sejtbiológia gyakorlat (DIF)
BBN137L
0
0
4
5
3
Állatszervezettan gyakorlat (DIF)
BBN132bL
0
0
3
4
4
Biotechnológia gyakorlat (DIF)
BBN161bL
0
0
4
5
5
Fejlődésbiológia
BBN133E
2
0
0
3
5
Immunológia
BBN143E
2
0
0
2
5
Molekuláris biológia gyakorlat (DIF)
BBN191bL
0
0
4
5
5
Összehasonlító élettan gyakorlat (DIF)
BBN135L
0
0
4
5
5
Testi és lelki egészség
BBN138E
2
0
0
3
5
Antropológia
BBN044E
2
0
0
2
6
Bioinformatika alapjai
BBN141E
2
0
0
2
6
Biokémia gyakorlat (DIF)
BBN151L
0
0
4
5
6
Választható szakmai tárgy
BBN999E
9
0
0
9
4-6
Összesen
19
0
23
50
MOLEKULÁRIS BIOLÓGIA MODUL
Sejtbiológia gyakorlat (DIF)
BBN137L
0
0
4
5
3
Mikrobiológia gyakorlat DIF
BBN181bL
0
0
4
5
4
Biotechnológia gyakorlat (DIF)
BBN161bL
0
0
4
5
5
Fejlődésbiológia
BBN133E
2
0
0
3
5
Immunológia
BBN143E
2
0
0
2
5
Molekuláris biológia gyakorlat (DIF)
BBN191bL
0
0
4
5
5
Összehasonlító élettan gyakorlat (DIF)
BBN135L
0
0
4
5
5
Bioinformatika alapjai
BBN141E
2
0
0
2
6
Biokémia gyakorlat (DIF)
BBN151L
0
0
4
5
6
Növényélettan gyakorlat (DIF)
BBN145bL
0
0
4
5
6
Választható szakmai tárgy
BBN999E
8
0
0
8
6
Összesen:
14
0
28
50
NÖVÉNYBIOLÓGIA MODUL
Sejtbiológia gyakorlat (DIF)
BBN137L
0
0
4
5
3
Mikrobiológia gyakorlat DIF
BBN181bL
0
0
4
5
4
Biotechnológia gyakorlat (DIF)
BBN161bL
0
0
4
5
5
Immunológia
BBN143E
2
0
0
2
5
Molekuláris biológia gyakorlat (DIF)
BBN191bL
0
0
4
5
5
Növényi biokémia
BBN153E
2
0
0
2
5
Növényi ökofiziológia
BBN147E
2
0
0
2
5
Növényi sejtbiológia
BBN154E, BBN154L
2
0
2
4
5
Bioinformatika alapjai
BBN141E
2
0
0
2
6
Biokémia gyakorlat (DIF)
BBN151L
0
0
4
5
6
Növényélettan gyakorlat (DIF)
BBN145bL
0
0
4
5
6
Választható szakmai tárgy
BBN999E
8
0
0
8
6
Összesen:
18
0
26
50
II. Szupraindividuális biológus szakirány Szupraindividuális_S_N (BSZ-S_N)
A szupraindividuális (ökológus) szakirányban az egyed feletti biológiai szerveződési szintekkel, az életközösségek szerkezetével és működésével kapcsolatos ismeretekre specializálódhatnak a hallgatók. Az elsajátítandó tantárgyakat, kredit értékeket és a kurzus felvétel ajánlott félévét az alábbi táblázat tartalmazza:
Szupraindividuális biológus szakirány: 50 kredit
Szakirányfelelős: Prof. Dr. Gallé László egyetemi tanár
Szupraindividuális biológus szakirány
TÁRGY
Kód
ea
gy
lab
kr
Ajánlott félév
Sejtbiológia gyakorlat (DIF)
BBN137L
0
0
4
5
3
Állatszervezettan gyakorlat ökológusoknak (DIF)
BBN131L
0
0
3
3
4
Növényrendszertan (DIF)
BBN155E
2
0
0
3
4
Ökológia terepgyakorlat
BBN030T
0
2hét
0
2
4
Állatrendszertan gyakorlat ökológusoknak (DIF)
BBN121bL
0
0
3
4
5
Mikrobiológia gyakorlat ökológusoknak DIF
BBN182L
0
0
3
4
5
Összehasonlító élettan gyakorlat ökológusoknak (DIF)
BBN136L
0
0
4
5
5
Biodiverzitás monitorozás
BBN111G
0
0
2
2
6
Hidrobiológia alapjai
BBN124E
2
0
0
2
6
Humánökológia
BBN134bE
2
0
0
3
6
Növényélettan gyakorlat ökológusoknak (DIF)
BBN146L
0
0
3
4
6
Természetvédelmi biológia alapjai
BBN128E
3
0
0
3
6
Választható szakmai tárgy
BBN999E
10
0
0
10
5
Összesen:
19
22
50
Tanárszakon csak két szakos tanárokat képezünk (biológia bármely szak: pl. biológia - kémia, biológia - földrajz, biológia környezettan, stb.)! Aki tanár szeretne lenni, annak már az alapszakon - a tanári felkészítő szakirány (III.) keretében - pedagógia és pszichológia alapismereteket el kell sajátítania, illetve a választott másik szakjának alaptárgyait is el kell kezdenie tanulni. Tanári diplomát csak MSc szinten lehet szerezni, ahol a hallgató mindkét szakján a tanári mesterség tárgyai mellett magasabb szintű szakmai ismeretek birtokába kerül.
III. Biológia - bármely más szakos tanári felkészítő szakirány
TÁRGY
Előadás (óra/hét)
Gyakorlat (óra/hét)
Labor (óra/hét)
Kredit
Biológia szak
Általános társ.tudományi, informatikai és természettudmányi alapismeretek
Szakmai törzsanyag
Biológiai alapozó tárgyak
Biológiai törzsanyag
Szakdolgozat
Összesen, biológia szak
120
Második tanári szak és Pedagógiai-Pszichológiai tárgyak
Differenciációs modul a második választott tárgyból
50
Választható tárgyak
10
Összesen, második szak
60
ebből Pedagógia-Pszichológia
10